Cégtörténet

Igazán kalandos út vezetett a 18 évvel ezelőtti cégalapításunkhoz. Éltük a profi sportolók mindennapi életét, majd egy súlyosnak mondható sérülés után válaszút elé érkeztünk, ki kellett lépnünk a nagybetűs életbe. Véletlenül találkoztunk egy bútorgyár tulajdonosával, aki bevezetett minket a bútorok világába, majd megnyitottuk Miskolcon első üzletünket Cega bútor néven. Idővel specializálódtunk beépített gardrób szekrények és konyhabútorok gyártására és az ország több pontján is elérhetőek lettek termékeink. Néhány év nemzetközi tapasztalat után 2015-ben újra elérkezettnek láttuk az időt a visszatérésre.

Több ezer beépített szekrénnyel és konyhabútorral a hátunk mögött újra megnyitottunk Italissima Home üzletünket egy másik arcunkat is megmutatva, ami a lakberendezést képviseli. Egyedi kiegészítőket, és a világ híres divatmárkáit hoztuk el, mint Pierre Cardin vagy Eva Minge. Hogy ne kelljen kilómétereket utaznod, hamarosan nyíló webshopunkkal elvisszük a szépséget otthonodba. 

Filozófiánk

Filozófiánkat egy mondattal is bemutathatnánk, mely igen gyakori vevőinktől: “Már a látványért megérte bejönni”.

Büszkék vagyunk rá, hogy egyedi termékeinkkel kitűnünk a piacról és látogatóink élményként élik meg az üzletben eltöltött időt.

Célunk, hogy vevőink az otthon töltött perceiket is hasonlóan éljék meg, és körbevegyék magukat egy lélegzetelállító környezettel.